Rehabilitáció

A funkcionális látásvizsgálat olyan gyógypedagógiai jellegű vizsgálat, mely a látássérült személy ismeret- és információszerzésében, közlekedésében, mindennapi élethelyzetekben praktikusan hasznosítható látásának megismerésére szolgál. A látássérülésre való tekintettel adaptált, illetve szubjektív vizsgáló eszközöket használunk a különböző vizuális funkciók (közeli és távoli látásélesség, kontrasztlátás, színlátás, perifériás és centrális látótér, fényhez és sötéthez való alkalmazkodási képesség) és az olvasási képesség felméréséhez. Kisgyermekeknél a vizsgálat során a teszteken kívül hétköznapi tárgyakat is felhasználunk, ezek segítségével történik a gyermek vizuális magatartásának, érdeklődésének megfigyelése. A látássérült személlyel vagy hozzátartozójával folytatott beszélgetés során a vizsgálatot végző feltárja, hogy az élet mely területein, milyen tevékenységekben, illetve milyen mértékben tud a személy a látására hagyatkozni, illetve hol igényel megsegítést. A vizsgálat kiterjed arra is, hogy a látásteljesítmény javítható-e optikai segédeszközökkel, erre a vizsgálat végén sorra kerülő eszközpróba szolgál. A vizsgálat eredményei és a látássérült személyről nyert információk kiindulópontját képezik a (re)habilitációs folyamat megtervezésének.

A látásnevelés kifejezést elsősorban veleszületett aliglátó, gyengénlátó gyermekek nevelése-oktatása során használjuk. Mivel a látás tanulási folyamat eredménye, látássérült gyermekeknél nagyon fontos,hogy megfelelő vizuális ingerek, a környezet adaptálása, majd későbbi életkorban optikai segédeszközök biztosításával segítsük a vizuális képességek fejlődését, a látás aktív használatát, és ezen keresztül a megismerési folyamatok fejlődését. Kisgyermekkorban a vizuális figyelem kialakítása, később a látás tudatos használatának gyakorlása, a vizuális és egyéb érzékelési csatornákon beérkező információk integrálása vezet a látás maximális kihasználásához. A felnőtt korban látássérültté vált személyek rehabilitációjában a látástréning arra a folyamatra utal, mely során a személy megtanulhatja sérült, megváltozott látásának optimális kihasználását. A közeli és a távoli látás optimális kihasználását különféle optikai segédeszközök (hagyományos kézi nagyító, elektronikus nagyító, monokuláris távcső) segíthetik, ezek használatának elsajátítása a látástréning keretében történik. Szükség esetén a látástréning segít megtalálni, hogy a személy centrális látóterének mely része alkalmas leginkább az éleslátást igénylő feladatok elvégzésére, illetve hatékony szemmozgásokkal hogyan tudja kompenzálni esetleges látótérkiesését. A látás hatékony kihasználását segítik továbbá egyes nem optikai segédeszközök, illetve a környezeti adaptációs technikák is, melyek szintén részét képezik a látástréningen megismerhető ismereteknek. A tájékozódás és közlekedés tréninggel összekapcsolódva a távoli látás fejlesztésén keresztül hozzájárul a biztonságos közlekedési képességek kialakításához. Szerzett agysérülés következtében kialakuló látássérüléseknél a látástréning a vizuális-kognitív funkciók fejlesztésével, kompenzációs technikák kialakításával segít a sérült képességek okozta nehézségek leküzdésében.

Tájékozódás és közlekedés esetében már a két szó is egyértelműen leírja, mi is a tanítás fő célja. Tájékozódni, azaz tudni, hogy hol vagyunk a térben. Közlekedni, azaz eljutni egyik helyről a másikra. Látó személyként nem is fordítunk erre különösebb hangsúlyt. Kisebb fennakadások lehetnek, ha áthelyezik a buszmegállót, új aluljáró épül, elköltözött a kedvenc boltunk, ismeretlen helyen kell feltalálni magunkat stb., de látásunk segítségével viszonylag könnyen boldogulunk ezekben a helyzetekben is. Vizuális információk nélkül, illetve megváltozott látással a helyzet mégsem ilyen egyszerű, ahogy a következő kérdésekből is kiderül:Miből tudhatjuk, hogy hol vagyunk a térben? Milyen információk alapján tudhatom ezt? Elég-e, ha csak a saját helyzetemről van információm, vagy tudnom kell azt is, hogy más személyek, tárgyak hol vannak hozzám és egymáshoz képest a térben? Közlekedés közben pedig hogyan juthatok el balesetmentesen egyik helyről a másikra? A látássérült személyek tájékozódás és közlekedés tanítása során mindezekre igyekszünk megoldásokat adni: a környezetünkből érkező különböző információkat (legyen az hang, felület, mozgás stb.) hogyan lehet elkülöníteni és felhasználni a tájékozódásban és közlekedésben. Milyen irányokat és viszonyítási szavakat érdemes használni, hogy pontosan leírható legyen a tér, az útvonal. Megtanítjuk, hogyan használható a hosszú fehérbot, hogy ne csak megvédje a közlekedőt, de segítsen információt is nyerni a térről. Bemutatjuk milyen segédeszközök léteznek még, amelyekkel biztonságosabb és önállóbb lehet a közlekedés.Születésük óta látássérült gyerekek, személyek esetében fontos a saját testen való tájékozódás, a testképpel való munka, valamint a tájékozódáshoz és közlekedéshez szükséges fogalmak tisztázása is.Külön módszerek és technikák léteznek a vizuális funkciók fejlesztésére, ha a személy rendelkezik ugyan valamilyen mértékű látással, de azt már nem tudja megfelelő módon használniAz akadálymentesítés és környezeti adaptációs lehetőségek kapcsán pedig arról beszélünk, beszélgetünk, hogy a teret hogyan lehet formálni a pontosabb tájékozódás és a biztonságosabb közlekedés érdekében, legyen az maga a látássérült személy, a környezetében élő személy vagy építéssel foglalkozó szakember.Ezeken kívül információt nyújtunk látó személyeknek is a hatékony segítségnyújtás módjairól.

Mindennapos tevékenységek tanítása alatt azoknak a mindennapi, rutin feladatoknak az (újra)tanítását, gyakorlását értjük, melyek az önálló és biztonságos életvitelhez szükségesek.A veleszületett látássérült gyermekek “Életvitel óra” keretén belül, kiscsoportos formában sajátíthatják el pl. az önálló étkezéshez, a személyes higiéniához vagy az öltözködéshez szükséges alaptevékenységeket.Szakiskolai tanulók, illetve felnőttkorú kliensek esetében összetettebb tevékenységek elsajátítása a cél: az önálló háztartásvezetéstől az ügyintézésen át a babaápolásig.Mint minden a re/habilitációban, így a mindennapos tevékenységek oktatása is egyénre szabottan történik.Mást tanítunk egy veleszületett látássérült gyermeknek, és mást egy szerzett látássérült felnőtt személynek. Azoknak a tanulóknak, akiknek nincs, vagy kevés az előzetes tapasztalatuk,rutinjuk egyes tevékenységekben, a finommotorikus képességek fejlesztése mellett az alapfogalmak megismerése, tisztázása is fontos cél. A felnőttkorban látássérültté vált klienseknek,a már meglévő ismereteikre, kialakult technikáikra alapozva kell megtalálni azokat a praktikus, és/vagy adaptált technikákat, illetve az életvitelüket segítő eszközöket, mellyel jelenlegi képességeik mellett biztonságosan és önállóan is boldogulnak.A tanítás módszertana attól is függ, hogy lehet-e építeni a tanuló, a kliens meglévő funkcionális látására, például kihasználva a nagyítás vagy a kontrasztosítás lehetőségét, vagy praktikusan használható látás hiányában “vakos” technikák elsajátítására lehet hagyatkozni.

Az infokommunikációs eszközök használatához szükséges tíz ujjas gépírás ismerete alapvető mind a gyermekkorban, mind a felnőttkorban látássérültté vált személyek esetében. Szükségük van olyan technikák elsajátítására, melyeken keresztül az információcsere akadály nélkül megvalósul. Az egyik lehetőség erre a tapintható írásrendszerek valamelyikének elsajátítása. A másik, mely semmiképpen nem zárja ki az előbb említett lehetőséget, a vakon gépírás megtanulása. Gyengénlátó személyek esetében a számítógépre feltelepített képernyőnagyító program segítségével, míg funkcionális látással nem rendelkező személyek esetén képernyőolvasó program segítségével követhető nyomon az éppen írt szöveg.A látássérült gyermekek és későbbi életkorban látássérültté vált felnőtt személyek gépírás oktatása több szempontból is eltérő módon zajlik.Az egyik különbség a tanulási időszak hossza: az általános iskolában több tanévre oszlik el a karakterek tanítása, míg az elemi rehabilitációban erre pár hét áll csupán rendelkezésre.A másik eltérés a tempó meghatározása. Felnőttek esetében nem feltétlenül cél az írás gyorsítása, míg az iskolákban kimeneti követelményként megjelenik egy kívánatos tempó elérése.Míg a gyerekek oktatásában könnyebben elérhető követelmény a szabályszerű gépelés kivitelezése, addig felnőttek esetében erre nincs mindig lehetőség. Ennek egyik oka az időskorban gyakran előforduló ízületi kötöttség, melyek a mozgást erősen behatárolhatják. Ilyen esetekben kivitelezhető, de nem feltétlenül szabályos megoldást kell találni a karakter elérésére.A minél kisebb hibaszám elérése megjelenik a felnőtt rehabilitációban is célként, de a rendelkezésre álló idő véges volta miatt nem tudjuk készségszintre emelni a gépírási ismereteket. Ezért fektetünk nagy hangsúlyt az önellenőrzés képességére a szövegben való navigálás és az utólagos javítás megtanításával.A karakterek tanításának sorrendje is eltérhet attól függően, hogy milyen módszer alapján történik a gépírás tanítása.

Az informatikai rehabilitáció egy olyan folyamat, mely a korábban megszerzett számítógépes tudás használatának lehetőségét adja vissza a látássérültté vált személynek, illetve korábban informatikai eszközöket nem használóknak tanítja meg ezen eszközök használatát.Az informatikai rehabilitáció nem kizárólag személyi számítógépek képernyőfelolvasó, képernyőnagyító programjainak használatát jelenti, hanem más, a mindennapi életben nélkülözhetetlen berendezések, életvitelt segítő eszközök használatát is, például: MP3-lejátszók, diktafonok, felolvasóval rendelkező telefonok, okos telefonok, okos TV, „személyi titkár” , okos fényképező, GPS, felolvasó gépek stb.A megszerezhető tudás a kliens eszközeihez, szükségleteihez igazodik. A legfontosabb tananyag egységek közé tartozik az informatikai, számítástechnikai alapismertek, az operációs rendszerek használatának ismerete, felolvasó alkalmazások használata, az internet fogalma, felépítése, használata, különböző okos eszközök, „kütyük” használata.Az informatikai rehabilitáció lényege, hogy az elsajátított tudás mindennapi használatával segít a kapcsolattartásban, a világban való eligazodásban, a tanulásban, művelődésben és jártasságot ad az élet ügyes-bajos dolgainak elrendezéséhez.

A látás nagyfokú romlása, vagy a teljes látásvesztés esetén akadályozottá, lehetetlenné válik az olvasás és írás képessége, az információcsere hagyományos módjainak gyakorlása.Ilyenkor van szükség a tapintható írásrendszer megismerésére. A legelterjedtebb a Braille pontírás, mely egy hat pontból álló rendszer. A látássérült személyek számára a Braille elsajátítása lehetőséget ad az írásbeliség és az olvasás örömének visszaszerzésére.Az elemi rehabilitációban egy felmérést követően kezdődik el a Braille oktatása, vagy más, alternatív megoldás felkínálása. A felmérés alkalmával ellenőrizzük a téri relációk helyes ismeretét, alkalmazását, a tapintás érzékenységét és a kognitív képességeket. Bizonyos esetekben, pl. a cukorbetegség következtében a tapintási képesség gyengülése akadályt jelenthet a viszonylag kis méretű Braille pontok megfelelő érzékelésében. Ilyenkor lehetőség van egy alternatív tapintható írásrendszer, a Moon írás elsajátítására, mely a latin betűs síkírás elemeinek leegyszerűsített változata. Angliában terjedt el leginkább a Moon írás, melyet az elemi rehabilitációban is oktatunk azok számára, akik valamelyik oknál fogva nem képesek a Braille elsajátítására.Mindkét tapintható írás kézzel, speciális írógéppel illetve nyomtatással is előállítható.