2019-ben került sor az 1. ICEVI-Europe Rehabilitációs Konferenciára Budapesten, ahol az „Önállóság növelése minden korosztályban” témát közelítették meg számos aspektusból a világ több pontjáról érkező előadók.
Itt hallhattunk először többek között az „Get the Feel – Érezz rá!” látássérült fiatalok számára kifejlesztett szexuális nevelés módszertanáról is.
A motiváló előadás arra az elhatározásra ösztönözte a LÁRESZ-t, hogy lehetőséget teremtsen a hazai szakemberek számára a bemutatott módszertan részletesebb megismerésére azzal a céllal, hogy hazánkban is megvalósulhasson az adekvát szexuális nevelés a látássérült gyerekek, fiatalok és fiatal felnőttek körében.
2020. szeptember 04-én a FOF2019 pályázati támogatásnak köszönhetően az elhatározásból valóság lett.
A Mozgásjavító Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Kollégium, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény épületében megrendezésre került a „Get the Feel – Érezz rá!” című, magyar nyelvre lefordított könyv bemutatása, illetve az egyik belga szerző mini-képzése az említett szexuális nevelés módszertanáról.
A könyvbemutatón jelen voltak a partnerintézmények képviselői és érdeklődők is, a később kezdődő mini-képzésre jelentkezőkkel együtt.
Ez, a nagyobb közönség számára is nyilvános könyvbemutató a következő előadásokat tartalmazta:
- az NSZFK részéről Szilaj Zsolt a Hazai Támogatások Programiroda vezetője az aktuálpolitikai eseményekhez kapcsolódó NFSZK terveket ismertette, közvetlenül a látássérült embereket és szakembereket érintő lehetőségekről, programokról is, pl. a rehabilitációs szakemberképzésről,
- a Vakok Óvodája, Általános Iskolája, Szakiskolája, Készségfejlesztő Iskolája, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézménye, Kollégiuma és Gyermekotthona igazgatónőjének bemutatásában egy előadást hallottunk a látássérült gyermekek és fiatalok szexuális neveléséről készült kérdőíves felmérés eredményeként született tanulmány alapján.
- A következő prezentációt és a mini-képzést a könyv egyik szerzője, Emma Vandamme tartotta igen élvezetes módon. Nyitottsága, őszintesége és közvetlensége garancia volt az oldott, fesztelen beszélgetésre. Az előadás során bármikor tehettünk fel on-line módon kérdéseket az éppen hallottakkal kapcsolatban, amikre az előadó igyekezett mindig kielégítően válaszolni. Ennek ellenére maradtak területek, amikről szívesen hallgattunk volna részletesebb beszámolót, esetleg gyakorlati kivitelezési lehetőségeket.
A könyvbemutatót követő program már a mini-képzés részeként folytatódott és egész délután zajlott:
Emma Vandamme beszámolt a saját team munkájuk jellemzőiről, a projekt bő tíz évvel ezelőtti létrejöttéről, fejlődéséről és annak komplex célkitűzéséről, ami nem csupán tény/ismeretszerzés biztosítása, hanem ennél összetettebb misszió: készségek, érzelmek fejlesztése, helyes attitűd kialakítása.
A szakemberek nyitottságának és felkészítésének szükségességét támasztotta alá egy interjú bejátszásával is, amit flamand látássérült fiatalokkal készítettek a szexualitással kapcsolatos információik, ismereteik megszerzési lehetőségeiről.
Bepillanthattunk egy esetleírásba is, ami nagy segítséget jelenthet a gyakorlatban, hiszen egy konkrét otthoni tanácsadás menetét ismerhettük meg általa.
Emma részletesen ismertette a szexedukációs csomag:
- célcsoportját (nem csupán szakemberek, hanem az érintettek és szüleik részére is készült),
- felhasználhatósági lehetőségeit (egyéni foglalkozásban és csoportban is egyaránt jól alkalmazható),
- a témaköröket (test és pubertás, személyi higiénia és énkép, barátság és párkapcsolat, szexualitás és szex, kommunikáció, reziliencia és szexuálisan bántalmazó viselkedés, nemi identitás és szexuális orientáció, szexualitás és társadalom, szexuális együttlét és fogamzásgátlás, szexuális úton terjedő betegségek és HIV)
- a témakörök feldolgozását segítő feladatlapok tartalmát (képek, ajánlás, rövid leírás, adott témához kapcsolódó célkitűzések, témák, lehetséges munkamódszerek)
- a munkamódszereket (ismeret: oktatási anyagok megnevezése/megtapintása, könyvek átolvasása, honlapok; attitűdök: érvelés, vita, egyéni tapasztalatok meghallgatása; készségek: szerepjáték, gyakorlás, feladatok megoldása; érzelmek: csoportos megbeszélés, interjú, tapasztalatok megosztása csoporttársakkal, egyéni tapasztalatok meghallgatása, érzelmek kimondása; támogatás: információk, elérhetőségek biztosítása azokhoz a helyekhez, szakemberekhez, ahová segítségért fordulhatunk).
Módszereik kialakításában nagy segítségükre volt a Sensoa nemzetközi szervezet is (szexuális jogok képviselői), akikkel 2014 óta tartanak fenn kapcsolatot. A csomag fejlesztése folyamatos...
A nap programjának megvalósítása egyébként nagy kihívást jelentett a pandémiás helyzet miatt hozott kormányzati döntés következtében, mert pár nappal a meghirdetett időpont előtt a határok lezárásra kerültek olyan feltételekkel, ami miatt áthidaló megoldás az idő rövidsége miatt nem volt lehetséges. A szervező nem kis munkájának és bravúros logisztikájának köszönhetően került sor a könyvbemutató és a szakmai továbbképzés lebonyolítására. Ez nem csupán az online kivitelezés megszervezését jelentette, hanem az eredetileg betervezett műhelymunkához szükséges demonstrációs eszközök beszerzését is, melynek egy részét a partnerintézmények biztosították, másik részét pedig az Egyesület és egy civil szervezet vette meg. Ám a fennálló körülmények miatt sajnálatos módon a műhelymunka elmaradt, mégis testközelből szemlélhettük meg, beszélhettük át egy-egy demonstrációs eszköz használhatóságát.
Köszönettel tartozunk:
- Emmának, aki készségesen rendelkezésünkre állt online módban is,
- e nap megszervezőinek, mert igen rövid idő alatt tudták úgy újraszervezni a kivitelezést, hogy a képzés minőségét csorbulás nélkül biztosították,
- a Mozgásjavító Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Kollégium, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény vezetőjének, és a Tankerületnek, akik a helyszínt biztosították a kialakult pandémiás helyzet ellenére is,
- a tolmácsoknak, akik nagyszerűen helyt álltak
- és nem utolsó sorban a tolmácsberendezést és az informatikai hátteret biztosító szakembereknek kimagasló, minden felmerülő problémát megoldó munkájukért.
Magyarországi viszonylatban ez a képzési nap a startolás napja ebben a témakörben. Előnyben vagyunk a belgákkal szemben, mert ők olyan mintát és módszertant bocsátottak a rendelkezésünkre, ami számukra a kezdetekkor nem volt elérhető. A könyv szerzője nem csupán szeptember 04-én állt rendelkezésünkre, hanem a továbbiakban is készségesen válaszol minden felmerülő kérdésünkre.
A LÁRESZ-ben megalakult egy Network csoport is, aminek tagjai szoros együttműködésben dolgoznak a témában, megosztva egymással tapasztalataikat, ötleteiket és létrehozott eszközeiket. Mindezt annak a kívánatos célnak elérése érdekében, hogy Magyarországon közelebb kerüljünk a látássérült gyerekek, fiatalok és fiatal felnőttek komplex szexuális neveléséhez.
Kocsmárszky Judit
LÁRESZ Egyesület