A FOF2017 című pályázatban a hazai, látássérült személyek rehabilitációjával foglalkozó szervezetek munkája került áttekintésre különböző területeken: a látássérült személyek rehabilitációs ellátásának területeire való igény, a szakemberek munkája, munkakörülményei, a speciális eszközhasználat stb. (https://lareszegyesulet.hu/blog/20181206-latasserult-szemelyek-re-habilitacioja-a-szolgaltatok-szemsz/).

A mostani felmérésünkben pedig a látássérült személyek véleménye, gondolatai kerültek fókuszba az előző munka során vizsgált területek kerültek feltérképezésre.
A kérdőíveket digitális formában küldtük ki, akadálymentes Google Forms űrlapokat tölthettek ki a célszemélyek.

Három csoport számára került kidolgozásra kérdőív. A 16 év alatti gyermekek esetében a szülők véleményére és gondolataira voltunk kíváncsiak, a 16 és 18/21 közötti korosztály számára kidolgozott kérdőívnél a látássérült fiatalok véleményét kértük, de a kitöltés csak szülő felügyelet mellett volt ajánlott. A 18/21 év feletti korosztálynak pedig külön kérdőív készült, ahol a személyes kitöltésre számítottunk.

Erre a csoportosításra nemcsak az életkor miatt volt szükség, hanem azért is, mert a csoportok ellátási formája jelenleg különböző Magyarországon.

Az óvodás és általános iskolás korú gyermekek esetében a közoktatásban elérhető szolgáltatások, a törvényben meghatározott keretek között történik. A speciális iskolában, szegregáltan tanulók a tapasztalt tanárok révén és az iskola speciális segédeszköztárával tanulhatnak. A Braille írás-olvasást, valamint a gépírást és az informatikát a délelőtti oktatás során, tantárgyi keretek között, órarendbe építve tanulhatják. Hasonlóan a mindennapos tevékenységeket is, mely az Életvitel nevű tantárgy keretében valósul meg, igaz itt az oktatás kiscsoportokban történik, nem egyéni, egyénre szabott órákon. A látásfejlesztés, látásnevelés, valamint a tájékozódás és közlekedés órák is az intézménybe kerüléstől a tanulmányok befejezéséig. önálló habilitációs, rehabilitációs tárgyak.

Aki integráltan tanul, annak az utazótanári megsegítés jár, a szegregált intézmény oktatói adnak megsegítést. Előfordulhat, hogy van látássérült gyermekek re/habilitációjában képzett személy a közelben, akkor ő járhat ki re/habilitációs órák keretében fejleszteni a látássérült tanulót.

Az általános iskolát befejezett tanulók leginkább integráltan tanulhatnak tovább. Ők vagy valamelyik szegregált intézmény utazótanárával dolgozhatnak tovább vagy 16 éves kor felett, a látássérült személy lakóhelyének közelében dolgozó, a Vakok Állami Intézetének munkatársával (ha elérhető a szolgáltatás), vagy a pályázatok útján működtetett Elemi rehabilitációs központokban kaphatnak megsegítést. Kivételt képeznek azok, aki a Vakok Óvodája, Általános Iskolája, Szakiskolája, Készségfejlesztő Iskolája, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézménye, Kollégiuma és Gyermekotthonának szakiskolai részében tanulnak tovább, és az ottani oktatókkal, eszközökkel folytathatják tovább a megkezdett re/habilitációs tanulmányaikat. Új kezdeményezésként Debrecenben indult gimnázium látássérült fiatalok számára, de arról még nincs információ, hogy jelenleg milyen re/habilitációs tevékenység zajlik az intézményben.

18 kitöltött kérdőív érkezett vissza. A nemek szerinti eloszlásban fele-fele arányú. Életkori megoszlást tekintve 3 fő óvodás korú, 3 fő 7 -12 év közötti, 5 fő 13 -16 év közötti, 7 fő 17-21 év közötti.

A kérdőívben szereplő személyek közül kilencen veleszületett látássérült személyek, 9 személy pedig későbbi életkorban veszítette el a látását, de mindannyian a közoktatásban szerepelnek még.

A 18 főből az iskolás korúak közül mindenki tanul. Fele-fele arányban oszlanak meg aszerint, hogy integráltan vagy speciális intézményben tanulnak-e. A felsőfokú tanulmányaikat végző személyeknek (2 fő) nincs választásuk, ők az integrációt jelölték meg. Hasonló a helyzet gimnázium esetében is (1 fő). Szakiskola és készségfejlesztő iskola esetében a szegregált intézmények került megjelölésre (4 fő). Az általános iskolák tekintetében egyenlő arányban szerepelnek a szegregált, speciális iskolákba és többségi iskolákba (4-4 fő) járók. A 3 és 6 éves gyerekek közül ketten járnak többségi óvodában, ők mindketten gyengénlátók, míg a vak óvodás szegregált intézménybe jár.

Az intézményekbe való eljutás kérdéskörét tekintve kimagasló volt azok száma, akik napi bejárással meg tudják ezt oldani. Bentlakásos elhelyezést kapott 1 fő általános iskolás, ill. egy középiskolás volt, aki kollégiumban lakik.

A 9 gyengénlátó, 3 aliglátó és az 6 vak fiatal személy közül a gyengénlátó és aliglátó gyermekek tanulnak integráltan, míg egyetlen vak fiatal felnőtt van, aki felsőfokú tanulmányait végzi integráltan.

A re/habilitációs és tantárgyi segítés megoszlásában a látásfejlesztés kap vezető szerepet. 10 tanuló kap ilyen megsegítést. Mindennapos tevékenységek oktatásában 5 fő, Braille írás-olvasást 3 gyermek tanult. Számítógéppel kapcsolatos ismeretek órát 4 gyermek kapott, tantárggyal kapcsolatos korrepetálásban 4 személy részesült. Egyetlen kitöltő írta, hogy személyi megsegítésben nem részesült, de a vele foglalkozó pedagógus kapott szakmai segítséget.

A legtöbb tanuló (10 fő) heti rendszerességgel kap megsegítést, 3 fő kéthetente, szintén három fő pedig ritkábban, mint havonta. A segítő szakemberek tekintetében rehabilitációs tanártól 3 fő kapott megsegítést. 5 tanulónak helyi látássérültek pedagógiája szakos, gyógypedagógus segítsége áll rendelkezésére, 5 személy látássérültek pedagógiája szakos utazó gyógypedagógustól kap órákat. Érdekes, hogy többen is voltak azok, akik utazó tanári megsegítést is és helyi gyógypedagógusi megsegítést is kaptak. Több helyen előfordult, hogy a fejlesztőpedagógus is bekapcsolódott a munkába.

8 fő jelezte, hogy intézményt kellett váltani, de ez legtöbbször a környezet hozzáállása miatt történt, a diáktársak vagy a tanárok nem tudták elfogadni a látássérült személyt. Ketten a lakóhelyükhöz találtak közelebb oktatási intézményt, amely fogadta őket, míg csak egy esetben volt költözés miatti intézményváltás. Az intézményváltás okaként a segítő szakember munkáját senki nem jelölt meg. A szakemberek munkájának jellemzésekor kritikákat is megfogalmaztak, kifogásolták a szakemberek szakmai felkészültségét, valamint az óraszámok elmaradását említették. Szakmai felkészültség tekintetében többen (6 fő) jelezték, hogy nagyon elégedettek voltak a szakember munkájával, 5 fő elégedett volt, hárman többnyire elégedettek voltak, 1 fő nagyon nem volt elégedett. Volt 1 tanuló, aki azt jelölte, hogy nem kapott megsegítést, bár az előző kérdésekre ennek ellentmondóan nyilatkozta, hogy utazó tanár foglalkozott vele.

Az óraszámok elmaradása közoktatási intézmények esetén lehet a különböző iskolai rendezvények miatt is, de utazó tanár esetében a közlekedési helyzetek okozta akadályok is hátráltathatják a munkát.

A rehabilitációs folyamat esetében is mindig fontos a terapeuta és a szülő együttműködése a gyermek fejlődése tekintetében. A visszajelzésekből az derült ki, hogy a szülőnek gyakran vagy alkalmanként, volt lehetősége a pedagógussal való találkozásra, egyeztetésre.

A közös munka egyik eleme, hogy a szülő/fiatal felnőtt maga is elmondhassa véleményét, egyeztessen a célokról az oktatóval. A reakciókból az derül ki, hogy a legtöbb esetben volt erre lehetőség, de hárman bizonytalanok voltak, ketten pedig kifejezték, hogy ezt nem sikerült megvalósítani a közös munka során.

Mind a tanuló egyéni tervének kialakításáról, a fejlesztési célokról, valamint a munkában való előrehaladásáról szeretnének információt, visszajelzést kapni a válaszadók. Ugyanakkor az már megoszlik, hogy ezt írásban vagy szóban szeretnék-e. A re/habilitációs foglalkozásokon kívüli segítségek tekintetében nagy számban voltak azok, akik nem kaptak egyéb segítséget. A támogatások között elsősorban a gyógytorna szerepelt, pszichológiai segítséget ennél kevesebben kaptak. 2 személy jelölte meg, hogy a szabadidő hasznos eltöltésében is kapott segítséget. Sem a szociális munka, sem a foglalkozási rehabilitáció nem jelenik meg, ami azért is érdekes, mert vannak olyan kitöltők is, akik épp pályaválasztás előtt (általános iskola) és munkába állás előtt (szakiskola, főiskola) állnak.

Ezzel összefüggésben az igények felmérésekor az is kiderült, hogy a szabadidő hasznos eltöltésére egyre több ötletet, és megoldási módot várnak. Továbbra is nagy segítség lenne a gyógytorna, de az igények között kiemelkedő helyen szerepel a pszichés támogatás is. Foglalkozási rehabilitáció, mint elvárás csak 1 embernél jelenik meg. Többen jelezték, hogy ők nem tartanának igényt másra. Ez a felsőfokú tanulmányaikat végző, veleszületetten látássérült, vak személyeknél jelenik meg, illetve egy integráltan tanuló gyermeknél.

A re/habilitációs fejlesztés hatékonysága nemcsak a pedagóguson múlik, ezért felmerült a kérdés: „Milyen szolgáltatások lennének fontosak a hozzátartozók, szülők számára, hogy minél hatékonyabb legyen a fejlesztés?

A legtöbben a hozzátartozók fontos szerepét és határozottabb szerepvállalását emelték ki, akár workshopokon vagy sajátélményes gyakorlatokon való részvétel formájában. Sokan írásos anyagot is szeretnének. Javaslatot fogalmaztak meg az integrált tanulókkal foglalkozó pedagógusok képzésére is, szükségesnek tartották az információ átadást a sérülésről, oktatásuk főbb szegmenseiről, a segítség lehetséges formáiról.

A tanítás kereteit tekintve a legtöbben az otthontanítást (a gyógypedagógus a saját otthonunkba jönne a tanulásban segíteni, tanácsot adni) és az ambuláns formát (egy iskolába, központba heti rendszerességgel bejárva egy-egy foglalkozásra) tartják/tartanák a leghatékonyabbnak, fele-fele arányban. Fele annyian jelölték meg az előző két formához képest a rehabilitációs szolgáltatásban bentlakóként (pl. egy pár hónapos intenzív tanfolyam keretein belül, amikor naponta, órarendszerűen lennének a foglalkozások) való részvételt és a rehabilitációs központba való időnkénti bejárást is.

A szolgáltatás eléréséhez való utazás idejét 0 -1 órában maximalizálták a legtöbben, van, aki hajlandó 2 órát is utazni, de csak ketten írták azt, hogy ottalvási lehetőséggel, egyszerre több napot is tudnának vállalni, ha intenzívebb oktatásról lenne szó.

A modulok számának meghatározásakor, hogy egy tanuló, hány modult tud egyszerre tanulni, csak egy valaki jelölte meg, hogy egyszerre csak egy modult tudna. A többiek vállalnák, hogy párhuzamosan több modult is tanuljanak egyszerre.

A szolgáltatás igénylése és az oktatás megkezdése között eltelt időt tekintve hatan írták azt, hogy nem kellett várni a szolgáltatásra, csak négyen írták azt, hogy egy hónapon belül meg is kapták a szolgáltatást, öten 1 és 3 hónapos időszakot jelöltek meg. Mindössze egy valaki jelezte, hogy majdnem félévet kellett várnia szolgáltatásra, míg egy valaki több mint egy éves várakozásról írt.

Arról is különböző visszajelzések érkeztek, ha valakinek több területen járt volna a szolgáltatás, akkor azt időben megkapta-e. Közel azonos arányban voltak azok, akik vagy mindent egyszerre megkaptak, vagy csak egy kicsit kellett várniuk a következő modulra, azaz időbeli eltolással, de mindegyikhez hozzájutottak. A szakemberhiány és a helyhiány miatti csúszás is megjelölésre került, de ketten egyéb okokra hivatkozva nem kapták meg a kijelölt szolgáltatást.

A hatékony tanítás feltétele a biztonságos légkör kialakítása is. A biztonságos helyszín kialakítását a legtöbben megfelelőnek tartották, páran kiemelték ebben a pedagógus szerepét.

Ha szélesebb körben beszélünk re/habilitációról akkor nemcsak az oktatásról kell szót ejteni, hanem széles körűen az iskolán kívüli tevékenységekről is. Ezeken a tevékenységeken keresztül adódhatnak lehetőségek a társadalmi részvételre, ilyen helyzetekben csatlakozhatnak ép látású társaikhoz a látássérült személyek. A kérdőíves visszajelzések szerint a zene világa az, ahol ez leginkább megtörténik. Van, aki kórusba jár, többen ellátogatnak színházba. A másik fontos terület a sport, bár az nem került kifejtésre, hogy milyen sportokról van szó. Kis mértékben, de megjelenik a nyelvtanulás is.

Ebben a kérdéscsoportban problémának említettek, hogy nincs is információjuk arról, hova is lehetne menni, látássérültként milyen (szabadidős) tevékenységek állnak rendelkezésre.

A kérdőív kitöltők közel egy harmadának nincs saját segédeszköze. A kitöltők két okot jelöltek meg: mert nincs rá szüksége a látássérült személynek vagy az intézmény biztosít nekik eszközöket. 7 gyermeknek úgy van segédeszköze, hogy azokat magunknak kellett beszerezniük. A beszerzést többnyire maguknak kellett megoldani, sok esetben csak elérhetőségeket kaptak, hogy hol szerezhetik be az eszközöket. Egyetlen egy esetben jelezték azt, hogy tanár is jelen volt az eszköz megvásárlásánál, rögtön igénybe lehetett venni az ő segítségét is.

Egyéb támogatások tekintetében a fiatalok az intézménytől nem sok segítséget kapnak. Egyéni módozatok jelentek meg: fokozott figyelem a tanárok részéről, „ha kérdezek, mindig készségesen válaszolnak”, „engedik az eszközök használatát, és plusz időt adnak a feladatok elvégzéséhez”, valaki az „órarendszervezést” is említette. Egyharmaduk azt is jelezte, hogy milyen segédeszközöket kapnak az adott intézménytől. A felsőoktatásban tanuló hallgató kiemelte, hogy neki külön „kortársmentora” van, akivel heti rendszerességgel megbeszélést tartanak.

Az intézményen kívüli, egyéb segítségek tekintetében sokan nem is válaszoltak a feltett kérdésre. Többen írták, hogy semmi, vagy nincs információjuk róla, hogy egyáltalán hova fordulhatnak. Nehezményezték azt is, ha van is látássérült személyekkel foglalkozó szervezet a közelükben, az csak felnőttek megsegítésével foglalkozik. Az Egyéb megjegyzések között pedig többen kiemelték, hogy nem kapnak elég támogatást, még a látássérültekkel foglalkozó intézmények sem. Sok mindent kell magánúton, magánfinanszírozásból megoldani.

A vidéken élők még nehezebb helyzetben érzik magukat. Itt még a szakember hiányt is megemlítették problémának. Ha a gyermek és a pedagógus nem tud jól együttműködni, nincs eredménye a közös munkának, akkor nem igazán van lehetőség másik szakembert keresni, választani. Ha témakörönként szeretnénk csoportosítani a szóba jöhető segítségeket, támogatásokat, akkor a következő kép tárul elénk: Eszközhasználat esetében a fent leírtak szerint igen kevés személyes segítséget kapnak, de hiányos az információ a szóba jöhető támogatásokról is.

Életkoruk miatt sok helyen előkerült a pályaválasztás kérdése is. Ebben a témakörben is az információhiányt emelték ki a legtöbben. Egy kitöltő írt az ELTE információs napjáról, ahol szó esett a speciális szükségletű hallgatók jogairól és kötelességeiről is, ahol rengeteg hasznos információt kapott.

Óvodás és iskoláskorú gyermekek esetében felmerül a kérdés, hogy hogyan is tovább. A pályaválasztás - mint felnőtteknél a munkába állás - fontos tényező egy fiatal életében. A kérdőívet kitöltő személyek úgy érzik itt sem áll elég információ a rendelkezésükre. Elképzeléseik vannak, de nem tudják mennyire releváns, és megvalósítható, amit kigondoltak (pl. vidéken, a helyi szakiskola akarja, tudja-e őket fogadni).

Ha távolabbra tekintünk, és megnézzük, milyen területeket tartanak fontosnak a válaszadók a felnőtt életre való felkészülés szempontjából (pl. kapcsolatok, szexuális nevelés, munkába állás, önálló kereset, pénzhasználat…), a legtöbb válasz így érkezetett be: „ezeket mind”, „így sorban jó lenne az iskolától, mint segítség”. Az önállóság, az önálló élet, mint fontos szempont jelenik meg a válaszokban.