Bemutatkozik a Fehét Bot Alapítvány

FOF2017-es A Találkozások- Közösen a látássérült személyek rehabilitációjáért c. projekt keretén belül együttműködő partnereink bemutatkozása. Sorozatunk első részében a hajdúdorogi Fehér Bot Alapítványt ismerhetik meg. Az Alapítvány 1996-ban alakult, látássérült személyek rehabilitációjának, művelődésének és társadalmi reintegrációjának elősegítése céljából. A júniusi zárórendezvényünk előadásának anyaga olvasható:

Unknown image

A szervezet bemutatása

A Fehér Bot Alapítványt 1996-ban a vakok és gyengénlátók rehabilitációja iránt erősen elkötelezett öt magánszemély hozta létre Hajdúdorogon. Kezdetben az alapítvány jogi és életviteli tanácsadással foglalkozott, célja az Észak-hajdúságban (Hajdúböszörményben, Hajdúdorogon és Hajdúnánáson) élő kb. 400 vak és 200 gyengénlátó rehabilitációjának és művelődésének támogatásával társadalmi integrációjuk segítése volt. A 2000-től hatályos alapító okirat szerint a szervezet tevékenysége minden fogyatékossági csoportra kiterjed. Ettől az időponttól a működési területe a kistérségről regionális szintre emelkedett. Az alapítvány missziója mai napig a fogyatékos és megváltozott munkaképességű személyek társadalmi integrációjának, re-integrációjának elősegítése. Az alapítvány sokrétű szolgáltatási területen tevékenykedik, amelyek összekapcsolódnak.